http://digitalbath.freeblog.hu/

Ha a világ láp lenne, akkor én lennék a konflis, olykor-olykor feltűnve a pamacsok szőtte ködlepel mögött.

Telik az idő.. Feleszmélni sem volt időnk és már el is peregtek a középiskola utolsó napjai, hetei. Megejtettük a bankettet tegnap s ezzel azt hiszem végérvényesen is lepecsételtük ezt a 6 évet; innentől már csak rajtam fog múlni, hogy be kívánok-e menni a jól ismert épületbe. Éjfél is elmúlt, mire elindultunk négyen, bele az éjszakába.. Végül a Morrison's-ban kötöttünk ki 1 körül, de valami iszonyúan sokan voltak.. Küzdelem volt bejutni, de még nagyobb bentmaradni. Még a tequila sem osztott-szorzott sokat, szóval jóideig fent ültünk és idülten vigyorogtunk a furábbnál is furább népeken, akik idemerészkedtek. Rég fogdostak már meg ennyire.. ennyien.. Ugyanakkor rég szórakoztam ilyen jól, szóval 5kor elégedetten léptünk ki a hajnali napfény jótékony sugarai alá, mert úgy nézhettünk ki, mint a mosott rongyok - én legalábbis kezdtem úgy érezni magam. :D És ismételten bebizonyosodott, hogy milyen kicsi a világ: Edina évfolyamtársa szólított meg minket, majd miután kiderültek a közös ismeretségek, el is mentünk táncolni, mármint nélküle.. Nem sokkal később viszont megkopogtatta a vállam és egészen jól elszórakoztunk.. Azt hiszem rámhajtott, de nem igazán zavart .. szerintem semmit nem csináltam, amit ne lett volna szabad, ugyanakkor volt bennem bűntudat és hiányérzet is. Hagyjuk..

Kicsit olyan, mintha az elmúlt két-három év béklyói még mindig rajtam csüngenének és képtelen lennék elhagyni belőlük egyet is; azok meg csak gyűlnek és gyűlnek.. Egyre több csalódás/bántás van a számlámon és ahogy telik az idő, a történelem igyekszik ismételni önmagát. Vagy én?! Tény, hogy egyes emberektől képtelen vagyok elszakadni fejben, szinte minden héten eszembe jutnak. Zolcsi - életem egyik legfájóbb pontja ezen a területen és nem túlzok, ha azt mondom, minden nap bekúszik a gondolataimba. Hiányzik, ez a helyzet - noha csak mérsékelten. A másik Ropi, ez pedig eléggé lelombozó. :D Szívesen megkeresném és elnézést kérnék tőle, amiért múltkor olyan csúnyán és bunkón lekoptattam, de ezzel csak alkalmat adnék egy katalizátor berobbantására. Utálom magamat. Valami gyerekkori debilségemből származhat ez, hogy nem tudok lezárni, helyesen megéni az emberi kapcsolataimat.

Nem mellesleg leérettségiztem, bár én már jóideje "érettnek" vélem magamat. A teljesítményem egyben volt tökéletes visszaigazolás arra, hogy megérte tanulni és hogy annyira mégsem kellett megerőltetnem magam, ergo jó az agyam és egyben volt elégtétel is a környezetem, konkrétan a tanárok és saját magam felé is. Örültem, hogy elégedettek velem és örülök, hogy mindezt egyedül értem el. A banketten beszélgettem a volt történelem tanárunkkal (aki már nem is praktizál - helyette babázik), aki anno nagyon megijedt, hogy emelt szintet kívánok tenni magyarból.Mikor elárultam neki ott a százalékomat, azt mondta, kirázta a hideg. Egy vagyok azok körül, akiknek nagyon megérte.. Pedig nem tanultam magam halálra, teljes önerőből küzdöttem, bár bennem volt a magyar tanárnőm tanítása is.. nélküle nem biztos, hogy belekezdtem volna, sőt: nagy szerepe volt az egész anyanyelv-imádatomban is. 86%-os magyar emelt érettségi. :) Dagadt a mellem a büszkeségtől, bár mint tudjuk, engem hidegen hagynak az ilyenek.. Örültem, de ezek csak tényen. A tudásomat egy szám nem tudja visszaadni és várom az egyetemet, hogy bizonyíthassak. Bár a már fentebb említett extanárnőm szerint van sok gagyi tanár, de majd írhatok neki és ad jegyzetek és infókat. Ő most végezte el levelezőn az ELTE-BTK magyar szakát. Ez vár rám is szeptembertől, legalábbis elég valószínű, hisz a tavalyi 377es ponthatárt mintegy 50 ponttal teljesítettem túl. 

Elégedetten zártam hát a gimnáziumi időszakot és elgondolkoztam, hogy belekezdjek-e egy új blogba. Valahogy a végén már ez sem volt az igazi és ha később olvasni fognak a csoporttársaim, nem biztos, hogy meg szeretném mutatni nekik, amiket ide írtam. Jó, ez még messze van. :D De én már csak ilyen távlati ember vagyok... És baromira fáradt. 

Jájj! A mai nap máris jól indul, hisz bár 9kor keltem (nagy nehezen) és már hajat is mostam, nagy meglepetés ért a telefonban. :)
Felhívtam a pasimat, hogy mégis mi a helyzet Győrben, erre alig hallok valamit, mert az "utcán beszélget".. Erre átadja a telefont Ádámnak (Woldrang), voááááá! :D Úúúgy örültem neki, hogy az nem igaz. Ajj, hiányoztok srácok, mostmár menthetetlenül. Muszáj lesz valamikor találkozni, csak azt nem tudom, hogy mégis mikor. Tippeket várok a kommentekbe: érettségi előtt vagy után? :o
Ilyenkor kicsit mindig visszaváltozom az évekkel ezelőtti önmagammá.. a királylánnyá, picilánnyá, rókává. Hihi. :)

Más: írtam tegnapelőtt két tanáromnak is, hogy mi a helyzet az érettségimmel.. A történelem tanárnő válaszolt, azt írta, hogy "igen szép ötös", meghogy a "az esszéid nagyon szépek lettek". Hát igen, ezek szerint nagyon jól választottam, mert bár a Második ipari forradalom az autógyártás szempontjából tényleg rohadt jól ment, de a IV. Béla tatárjárás utáni politikája és a Mai választási rendszer szerintem nem volt 100%os, legalábbis a fejemben. Mindenesetre megdicsérem magam a választások miatt, mert a többi nem ment volna ilyen jól.
Ma délután utazom le Tatára és csak hétfő/kedden jövök. Ne keressetek! Haha.

Azok után, hogy bár kettőkor feküdtem le, mégis kilenckor keltem, nem hittem volna, hogy leszek a mai napon elégedett is. Romhalmaz vagyok amúgy. Nem hittem volna, hogy ennyire taccsra fognak vágni a gyűlölt tegnap eseményei, de olyan ez, amikor kireped a cukorka és kifolyik belőle a savanyú töltelék.. Vagy amikor megveszel a leárazáson egy ruhát és csak otthon veszed észre, hogy hiányzik két gombja - és csak egy van hozzá mellékelve. Na az egy utálatos dolog! Mindegy..
A napomat végül Zoo Tycoon-nal töltöttem meg a Confessions of a Shopaholic olvasásával, hogy legalább valami életet csiholjon a testemben. Sikerült, noha felemás eredményekkel.. Lazán kiolvastam:( - jobb és rosszabb is volt, mint a film.
Más mondanivalóm egyelőre nincs. Csak annyi, hogy a történtek után megszállt valamiféle felsőbbrendűségi érzés. De jól esik, amúgy.

Mark Knopfler-t a rádióba!
Ő is a nemrég említett nosztalgia része lett, na meg úgy simogatja a lelket, mint egy kasmírpulcsi... Már a megismerkedésünk sem megszokott. Pasim anyukája vitt el minket tavaly egy boltba Tatán, ahol kézzel készített kerámia-üveg-stb manók és egyéb díszek voltak kiállítva, persze nem kevés pénzért. Csodás egy hely, csak épp fogalmam nincs, hol is van pontosan (valahol a tó körül). A küszöböt átlépve egy hatalmas, beltéri medencéhez érünk, ami színes cserepekkel van kirakva Körbe-körbe mindenhol növények és kaspóba szúrt állatkák, manócskák, díszek.. A kertben aranyhalakkal teli tó, hinta, sok növény, még több manó.. Mindegy. Ott szólt ez a zene, mi meg odalopóztunk és megnéztük a CD-t. Jópár hét eltelt, mire megkerestük Youtube-on, aztán Erdélyben rongyosra hallgattuk.
Már az album címét is imádtam: Kill to get crimson. Most is segít, ezt hallgatom nagy kínomban, hímzett zsebkendővel integetve délibábok után.

Csalódtam benned és csalódtam ebben az egészben.
Valami eltörött és Te vagy a hibás. Egy ideig még bírtam a gondolattal, miszerint számít ez az egész, de mostanra ráébredtem, hogy hiába hirdetik az emberek az öröklét fogalmát és hiába bíznak benne, csak rajtuk múlik, miképp alakul a dolog. Én mindig 150%-al szállok be a (z emberi) kapcsolataimba és majdhogynem kivétel nélkül felsülök.
Tulajdonképpen már ez sem tud érdekelni. Hittem, hogy a szívemben majd megmaradnak a dolgok, ha már nem is tudnak materializálódni, de hazudnék, ha ezt továbbra is így vélném... Az érdektelenség csak űrt hagy maga után és míg eddig a szívbeli parcella mondhatni hemzsegett az élményektől, érzelmektől, ez a mostani űr felemészti. Egy darabig még izgatott, de én nem vagyok játékszer, amit ide-oda lehet pakolni.

"(...)
Elég, igen, egy kéz elég amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
"visszavonúl a bemutatkozásból",
elég, hogy elfeledjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant."
[pilinszky]

Ráébredtem, hogy ez a blog nagyon depresszív képet adhat rólam, hiszen általában azért menekülök ide istentelenül nagy insomniámban, hogy teleeresszem világomat mérgezett kátránylufikkal. Amúgy boldogság van és mintha minden nap egy nagy nosztalgiacsokrot dobna az ölembe. Régi zenék, illatok, mondások, történetek kerülnek elő egy fiókból és jól esik, hogy minden magamhoz húzhatok, belefúrhatom az orrom és szagolhatom azt a réginyár illatot, ami a mai napig annyit jelent. Ide tartoznak a kőkorszakban megejtett, mókás zépézések és az a temérdek, mondássá avanzsált beszólás, mint a "meghalt a szabi", vagy amikor Prosecturán voltunk a hangfal mellett és mostanáig őrizgetjük azokat a szörnyű fotókat, sőt, még fel is használtuk őket.. Meg az összes tatabányai/tatai móka, meg az éjjeli száguldozások a SEATtal (amit azóta leváltottak egy Audira) és az autókhoz tartozó egyéb, nem publikus (vajonmiért) élmények. Jó ez így - mármint az, hogy ezek időről-időre felbukkannak és beléjük temetkezhetem. Erőt adnak.. Erőt, akárcsak a jelen napjai.

Olyan a testem és a lelkem, mint egy meg-megújuló energiaforrás, ami bár a legváratlanabb pillanatokban tud lemerülni, ugyanúgy fel is töltődik, mégha nem is számítok rá. Baromi nagy szerencse, hogy mindketten ennyire kitartóak vagyunk. Ő azért, mert a mai napig 150%-ig mellettem áll, én pedig azért, mert a jellememből fakadó megingásokat is képes vagyok elnyelni (mint egy pöcegödör, bzmg) és megvárni, amíg odabent helyrebillen a perpetuum mobile. 

 

Megjegyzem az érettségi nevezetű akadály első felvonását sikerrel vettem (igaz egy még hátravan).

Ez az egész nyárillat, meg a gépről szóló KékDunaRádió és a majdhogynem-semmittevés annyira a múlt nyárra meg az azelőttire emlékeztet, hogy fogalmam nincs, mit fogok tudni kapcsolni majd az ideihez.

elköltöttem 25ezer forintot könyvekre

valami szétcsúszott. eltörött.
újra spleen.
könyvekbe menekülök.

"Emlékezet!
Te összetört hajónk egy deszkaszála,
Mit a hullám s a szél viszálya
A tengerpartra vet..." 

"Szeretném itt hagyni a fényes világot,
Amelyen oly sok sötét foltot látok.
Szeretnék rengetegbe menni,
Ahol nem lenne senki, senki!
Ott hallgatnám a lombok suttogását,
Ott hallgatnám a patakok zugását
És a madárnak énekét,
S nézném a felhők vándorseregét,
Nézném a nap jöttét s lementét...
Mig végre magam is lemennék."

Bánatomban (és szokás szerint) a régi blogot olvasgatom, azt találtam egy ilyet:

 

"2007. december 25., kedd
[nosztalgia]

Olvasgattam régi MSN-es beszélgetéseket pl Attilával és közben dumáltam Anonymussal.

 

pónibaba (R) üzenete (3:07):
(17:22) Szörmi: elmegyek vegre wc re ..aztan elindulok hozzad gyöngyöm :)
anonymus üzenete (3:08):
szarok aztán azzal a kezemmel amivel kitöröltem a szőrös seggem beletúrok a hajadba
anonymus üzenete (3:08):
ez kábé ezt jelentette
pónibaba (R) üzenete (3:08):
bazdmeg
pónibaba (R) üzenete (3:09):
bepisilek a röhögéstől

3:09 * (2)  "

 

 

Nem hittem volna, hogy pont most, pont ma fog összeomlani az életem. Nagyjából minden körülöttem levé elveszni látszik így olyan sincs, akinek mindezt elmondhatnám. Még jó, hogy a blogomnak nincs választása. Szar ember lehetek, ha egyeseknek tényleg ennyit értem. Fontosaknak.

Remélem kialszom és másodika szebb lesz. Jobb. És újra szeretni fognak - egyelőre igen reménytelennek tűnik.

 

A torkom összeszorul
Járni alig bírok
Az útra napfény borul
Ha rád gondolok sírok
Nincs már miben hinnem
Ráuntam a tájra
Nekem senkim sincsen
Most látsz utoljára

Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen